Táborrend Lelkes Night&Day

Táborrend


A táborban közös célunk, hogy a közösen eltöltött idő kellemes és élményekben gazdag legyen mindenki számára, és magunka tés másokat is minél jobban hozzásegítsünk az Istennel való találkozáshoz. Ennek kulcsa, hogy mindenki éljen keresztény módra, a Biblia tanítása szerint, ezt kérjük tőletek a tábor helyszínén és a tábor idejére. A rendezőkkel, segítőkkel működj együtt, figyelj oda a kéréseikre.

 Az alkoholfogyasztás és drogfogyasztás tilos. Semmi olyat ne tégy, ami törvénybe ütközik. A dohányzás a plébániaterületén szintén nem megengedett. A táborrend be nem tartásakor a rendezők rendre utasíthatnak, súlyos esetben hazaküldhetnek. Egymás felé viselkedjünk úgy, ahogy mi is szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek. Társaid felé viszonyulj tisztelettel és építő beszéddel. Öltözködésedben légy visszafogott, viselkedésedben egyenes és tisztességes. Megemlítünk néhány öltözködési példát is, amik tipikusan túl kihívóra szoktak sikerülni, de bízunk benne, hogy te magad is látni fogod ebben a határokat: lányként a túl rövid miniszoknya, túl rövid sort, mély dekoltázsú-, vagy haspóló, áttetsző felső, stb.illetve fiúként félmeztelenül vagy mély kivágású fesztiváltrikóban megjelenni szintén nem megfelelő. Ellenkező neműekkel kapcsolatban kerülj minden olyan szituációt, amely félreértésre adhat okot. Vagyis öltözködéseddel, viselkedéseddel ne hozz kellemetlen helyzetbe, ne helyezz nyomás alá másokat, ne lépd át az intimitás határait, ne tégy félreérthető jelzéseket ellenkező nemű társaidnak és vezetőidnek.

Kérünk, hogy érkezz meg a program kezdetére, hogy a tömegek mozgása ne zavarja a programot. Ha késel, időzítsd az érkezésedet a szünetekre.A táborban katolikus tanítás fog elhangzani, és a katolikus egyház tanítása szerint gyakoroljuk a hitünket (pl. szentmise, szentségimádás). Ha protestánsként vagy nem keresztényként vagy jelen, megmaradhatsz a saját hitednél (pl.nem kötelező keresztet vetned, és a beszélgetések során is megoszthatod a hitedet),de a katolikus tanítás hirdetése és gyakorlása elsőbbséget élvez, így működj együtt velünk abban, hogy az embereket alapvetően katolikus hitre bátorítjuk.

Az eseményen a Szentlélek megérinthet embereket, és ez belőlük személyes érzelmi reakciókat válthat ki.Kérünk, hogy ezekben a meghitt pillanatokban–jellemzően az imaest alatt- ne zavard az illetőt, ne készíts felvételt róluk. Egyébkor fényképezhetsz. A szervezők a táborban készíthetnek kép-, és/vagy hang felvételeket, melyeket a későbbiekben felhasználhatnak médiaanyag készítése során, melyet publikálhatnak.A táborba való belépéssel beleegyezel, hogy ezeken a felvételeken felbukkanhatsz, és ezzel kapcsolatban nem élsz követeléssel a szervezők felé.Úgy lehet a legtöbbet kihozni ebből a táborból, ha az egymásra épülő programokon, esti alkalmakon, beszélgetésekben, szabadidődben nyitott szívvel vagy jelen. Kívánjuk, hogy a tábor minden perce áldás legyen a számodra!


A szervezők